A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Albizottságának (MTA PAB) Pedagógiai Munkabizottsága, valamint a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyik fő célkitűzése, hogy a szomszédos országok nevelés- és oktatáskutatóival, pedagógusképzőivel szoros szakmai együttműködést valósítson meg. E folyamat első lépései 2011 áprilisában és szeptemberében realizálódtak, a konferencia e kapcsolatok további építését is célozza.

Hazánkban a közeljövőben tárgyalandó, várhatóan 2012-ben életbe lépő Felsőoktatási Törvény, valamint a Nemzeti Köznevelésről Szóló Törvény a pedagógusképzés átalakítását, illetve a közoktatás működésének módosítását szintén fókuszába helyezi, így a rendezvény alkalmat ad az aktuális hazai oktatáspolitikai kihívások górcső alá vételére is.

A szakmai építkezés fontos pillérének tartjuk az ifjabb generáció kutatói utánpótlásának biztosítását is, így az Erasmus mobilitásban résztvevők, a TDK műhelyek és doktori iskolák hallgatóinak bevonását a szakmai együttgondolkodásba.

Meghívott külföldi előadók:

1. Prof. Ing. Stoffa Veronika, CSc. rektorhelyettes, Selye János Egyetem, Révkomárom

2. Paed Dr. Strédl Terézia, tanszékvezető, Neveléstudományi Tanszék, Tanárképző Kar, Selye János Egyetem, Révkomárom

3. Dr. Fóris-Ferenczi Rita, docens, dékánhelyettes – Pszichológia és Neveléstudományi Kar / igazgató helyettes – Tanárképző Intézet, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

4. Dr. Demény Piroska, adjunktus – Pszichológia és Neveléstudományi Kar, igazgató – Pedagógiai és Alkalmazott Didaktika Intézet, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

5. Dr. Ann Vidolovits Moore, guest lecturer PTE BTK NTI /ELTE BGYFK

6. Dr. Sherry Marx, Visiting Fulbright Academic 2011/2012 The University of Utah / ELTE PPK

A konferencia szervezője

Dr. Dezső Renáta Anna

tanársegéd

PTE BTK NTI Nevelés- és Oktatáselméleti Tanszék

Tel.: +3672/503-600/24362, +36306178784

E-mail: dezso.renata@pte.hu


Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s